„…2007.szeptember.5. , szerda : Karintiában és környékén a hegyekben ma reggelre 30 centi hó esett, az

ezer méter feletti területek csak hólánccal járhatóak, egy Magyar család eltévedt a hegyre felvezető úton a mély hóban…” Jó hogy két napja motoroztunk éppen ott – ragyogó napsütésben. Őrség, Szlovénia, Ausztria - három nap alatt.

Júniusi balesetem gyakorlatilag megsemmisítette idei motoros túráinkat, így szeptember elején alig

2500 km-t mutatott az áprilisban nullázott számláló. Ilyen csúfság mégsem eshet meg velünk – egyik este

telefont ragadtunk,  Zsoltiék percek alatt találtak szállást a határszélen. (Lenti, Dennis panzió : 15.000.- / 4 fő/éj, zuhanyzóval, törölközővel, komoly reggelivel.)

 0. nap

Hétfőre szabit írtunk ki, péntek este meló után már úton voltunk Lenti felé. Az Őrségről már sokan sokfélét

meséltek – nekünk a sötétben elő-előbújó állatok, és félórányi eső jutott aznapra. Lesz ez még jobb is,

szögeztük le vacsora közben – melyet már a Dennisben fogyasztottunk. Reggel 7-kor fogunk kelni,

nyolckor pedig irány Bled, és ezzel a rövid itinerrel bújtunk ágyba.

 1. nap

Talán hétalvó túra-társainknak is köszönhetően, de negyed kilenckor még a szobában fekszünk. Na ennyit

Bledről. Kényelmes reggeli, lassan magunkhoz térünk, a navigációt és a térképet párhuzamosan nyaggatom

valami értelmes, de közelebbi úti cél után kutatva. Végül eldöntöm hogy két-arasznyit fogunk ma menni,

egyet oda, és egyet vissza. Balra lent Plitvicéig jut mutatóujjam – de a sok és unalmas autópályaszakasz

elriaszt az ötlettől. Ellentétesen sorba jönnek a városok – Graz, Bruck, és hopp: Mariazell ! Ugyan az ujjam

nem egészen ér oda, de kis csalással rábökök és már indulunk is. Enikő is felpattan a Banditra, ma

feltétlenül külön motorral akar jönni: még nem sejti hogy eddigi motoros pályafutása leghosszabb etapja

áll előtte. Zsolti is gyorsan kisakkozza – az erre a hétvégére túramotornak csúfolt – SRAD-ot, mi pedig a

már megszokott mozdulattal csatoljuk fel a két kisebbik dobozt a ZiZire és start!

Az útépítések úgy terelnek minket hogy rövid úton Horvátországban kötünk ki, innen egy vargabetűvel vissza Szlovéniába, majd bő egy óra motorozás után Ausztriába. Élvezzük a hibátlan mellékutakat, rácsodálkozunk a

gyönyörű zöld rétekre, igazi stressz-mentes utazás.

Grazban sikeresen elbökünk egy lehajtót az elkerülőn, és egy perc alatt a városközpontban találjuk magunkat.

A többiek teljesen tanácstalanok, sőt egymást is elveszítik, de nekünk is elő kell kapni az eddig tanktáskában pihenő navit. Mivel tartója nem készült el az útra, gyakorlatilag a kabátom hátuljára rögzítjük – a gépből Andi

csacsogja az apró mellékutcákat, a mögöttem ülő másik Andrea pedig tolmácsolja felém. Hasznos a

szerkezet, szinte gyorsabban jutunk ki a forgatagból, mint ahogy belekerültünk. A várost elhagyva a zöld

jelzésű utak még jobban csábítanak, egyre jobb hangulatban faljuk a kilométereket, és szükségünk is van a

tempóra. Világosban szeretnénk visszaérni Magyarországra, és már délután három múlt.

Bruck környékén az egyre szebb utak, a sportmotorok látványa, és a motoros szimbólummal kiegészített

„Langsam” táblák biztosítanak: jó helyen járunk. Még a rendőrök is engedékenyek, amikor a buszmegállóban

lelünk helyet magunknak a kameraállvány rögzítésére tankon, ők pedig mellettünk haladnak el a terepjáróval.

Alapvető meglepetések értek minket fent a hegyen is – az utak minősége, az előzékeny közlekedési morál,

és a tényszerű rendőrségi fellépés nagy meglepetés számunkra. Amikor a város kivezető szakaszán már az országútra készülünk tempónkkal, semmit nem szólnak: ők is látják hogy itt ’elfér’ a bő 60-as tempó az ötven

helyett, igaz trafi sincs épp náluk. De amikor a Swiftes hátrafelé vakít a –teljesen feleslegesen bekapcsolt- ködlámpájával a szürkületben, olyan cintányérozással veti rá magát a Polizei feliratos autó, mintha a ’miskolci boniésklájd’ autóját lelték volna fel. Megjegyzem, magam sem tenném másképp.

Új menetrendünknek megfelelően csak délután állunk meg rövid étkezésre egy benzinkúton – komoly reggeli

és finom vacsora mellett megtehetjük. Sok kilométert motorozhatunk a hegyekben, az éttermi ebédre szánt

egy-két óra helyett. A lehető legnagyobb kört tesszük a fent, a többiek megelégednek a táj szépségével – így én egyedül indulok megtekinteni Mariazell főterét. Kár lett volna kihagyni, bánhatják hogy nem tartottak velem –

én pedig azt bánom, hogy a fényképezőm náluk maradt, így egyetlen készült kép nélkül búcsúzom a

pápalátogatásra készülő szentélytől.

Ez után osztrák szakaszt gyorsan letudjuk, észrevétlenül tudunk jól haladni a kifogástalan utakon.

Mire sötét lett, újra az Őrség útjait faltuk – volna. Ugyanis a nap első olyan mellékútját sikerült megtalálnunk,

ahol a felhordott sár mennyiségétől nem látszódott hogy hol kezdődik a padka, és ahol öt kilométeren át a

lyukakba lapátolt sóderrel (!) javították ki a néhol méter hosszú gödröket. Megállapítjuk hogy

motoros-menedékjogot fogunk másnap kérni a sógoroknál: az út minőségét látva már azt is értjük, hogy

miért hívták a ’quad-osok paradicsom’- ának a környéket vendéglátóink.

Kilenc után érünk a szállásra, meglepetésünkre a szobánkban vár a meleg vacsora, a nap egyik fénypontja

a komoly négyszemélyes tál és a forró zuhany.

 2. nap

Valóban korán kelünk, a Duna TV élő kitekintőjében csupa napfényes alpesi webkamerát látunk, így már

kilenckor a határ felé motorozunk. Őriszentpétert még útba ejtjük, olyan szép helyeken suhanunk, hogy

rendesen fájdalmat okoz itt hagyni ezt a gyönyörű országrészt. De nincs mese, ma sokat szeretnénk még látni.

A határ túloldaláról visszafordulunk (vagy hat métert) az innenső bódéig pénzt váltani (Ausztriában vasárnap esélytelen ) és nagyjából egy lendülettel elgurulunk Klagenfurtig.

Közben jön az sms : Talma 20 pont, Faubel 0 pont - sokat lendít a hangulatunkon, vidáman folytatjuk utunkat,

immár csupa zöld jelzésű mellékúton. Szemben már sok-sok utánfutós szerelvény érkezik, hol egy, hol két

Harley-val az öt nap múlva kezdődő Faaker-See találkozóra. Zsolti minden áron MÁR MOST oda akar menni,

csábítja a jól hangzó név – nem kis erőfeszítéssel lebeszélem róla… Kár lenne időt pazarolni, a még nem is

éledező rendezvényre. 

A többieknek még meg akartam mutatni a napsütésben szinte giccsesen szép Olasz-Osztrák határt, de

helyette egy másik gyönyörű táblán akad meg a szemem : Wurzenpass balra. Utánfutós szerelvénnyel

behajtani tilos.

Nem hosszú, nem is túlzottan magas az Osztrák-Szlovén átkelő falucskához vezető út, de meseszerű a

környezete mindannyiunkat lenyűgöz.
Pár choppert még kikerülünk fölfelé menet, lefelé pedig minket érnek be az endurosok : ugyanis a szlovén

oldal sajnos köszönőviszonyban sincs a fantasztikus állapotú és hangulatú Osztrák résszel. Benézünk

Kranjska Gora-ba, - az első Szlovén város ami igazán tetszik – majd nekivágunk a Vrsic hágónak.

Mindenki óva intett szóban és írásban is minket ettől az úttól, miszerint sportmotorral kínszenvedés lesz ez a

15 kilométer. De valószínűleg a kinti közútkezelő is olvasta ezen sorokat : az út első felén vadonat új, hibátlan

aszfaltot találunk, a dőlésszögnek néha az szab csak határt, hogy a kiálló sziklaperemen nehogy meghúzzuk

az oldaldobozokat… Az év egyik legjobb on-boardját készítjük. Viszont a felfelé vezető 27 hajtűkanyar, ugyanennyi macskakővel lerakott szűk fordulót jelent. Amikor a KTM armada jött szembe, nem okozott gondot.

Mikor a német trike-os csapat, az már kicsit útban volt. A kanyarba bő-gázzal beeső kisbusz viszont komoly

akadályként jelentkezik a szinte egysávos úton.

A hágó azonban minden kínszenvedést megér : ugyan már négy óra elmúlt, de nem tudunk betelni a

látvánnyal. Közben Harley-s csapat érkezik, átlagéletkoruk túlzás nélkül duplája a miénknek. Épp vitalitásukat méltatjuk, mikor egyikőjük egészen fura angol akcentussal szólal meg. Közelebb lépek, elkerekedett

szemekkel olvasom rendszámaikat: Netherland, Scotland.

Papírkutyák vagyunk nincs mese – szögezzük le gyorsan. Magunknak is hasonlóan tartalmas nyugdíjas kort

álmodunk egy pillanatra és elindulunk Bled felé. Minden oldaláról lefényképezzük a tavat, a mólón energiát

gyűjtve próbálunk felkészülni a monoton autópályára, és lassan útnak indulunk.

Vintgarra sajnos nem maradt időnk - egy következő túra keretében kell megnéznünk, pláne hogy a vasárnap

esti csúcsforgalomban kb. egy órába telik az első húsz kilométer az autósor kikerülésével is. A pályán már

gyors egymásutánban hagyjuk magunk mögött a városokat, mégis már sötétedik és még Maribort sem látjuk.

A pihenők egyre gyakoribbak, az útviszonyok folyamatosan romlanak, apró faluk tucatjain hajtunk át – egy örökkévalóságnak tűnik az utolsó két óra. A lányok már át-át ülnek a másik motorra menet közben : itt a

szélvédelem, ott a lábtér ’csábítja’ az utast egy kis lazításra.
Aztán a semmi közepén nyúlfarknyi autópályára vezet az Igo, és a tábla is megerősíti: még 45 kilométer a határ.

Tíz után érjük el Rédicset, majd az alig félméteres járdán kerüljük ki a határ felé/felől veszteglő több száz(!)

kamiont. Ha nem lett volna elég az elmúlt 750 kilométer, az utolsó ötre jutó szűk félóra végképp emlékezetessé teszi a napot. Tegnap csak Enikő írhatta fel a leghosszabb-nap-nyeregben ikont a naplójába, ma Zsolti is fejet kell

hogy hajtson: a SRAD végképp levetkőzte az előítéleteket, ki lehetett bírni két személlyel is a 13 óra folyamatos motorozást a nyergében, és kényelmesebb volt, mint gondolta.

Valami hasonlót éreztünk Andreával két éve: egy ugyanilyen gyönyörű napon léptük át az 1000km / nap határt –

a csoportos haladás tempóját látva, ezt újra kettesben útnak indulva fogjuk csak megdönteni.

Az ágyból még visszanézzük a napi on-board-ot - vagyis én csak az első felét. Még jót mosolygok a szikla

peremétől egy centire elsuhanó oldaldobozomon, és mély álomba zuhanok. Álmomban is a kanyarokat falom, és közben az Easy Riders Ólomsúlyok nótája jár a fejemben, mikor hajnalban felébredek. Gyorsan leszögezem magamban, hogy észrevétlenül teljesült egy régi álom… (Aki látta a filmet az érti, aki nem az sürgősen pótolja!)

 3. nap

Mély nyomot hagyott az elmúlt két nap, és a megtett majd’ kétezer kilométer  bennünk. Majdnem dél van mire elindulunk a szállásról, de ráérünk. Ma szabadnapunk van még, hát kihasználjuk.

Lúcsia azt mondta, este nyolcra ideér a gonosz idő - vakon bízunk benne - tehát fél nyolcig van időnk hazaérni. Zalaegerszeg, Hévíz, a Szigligeti vár, Kapolcs - laza kirándulás a Balaton-felvidéken.

Míg Zsolti és Andi eltűnnek a várban, mi Enikővel a nyugalomnak rég nem tapasztalt formáját fedezzük fel a

domb tövében : egy árnyas fa alól a fél Balcsit belátva tudunk elfeküdni kabátunkon, és igazán pihenni.

Értékes pontja a napnak, sokáig ikonként gondolunk vissza rá.
Várpalota után még gondoskodunk róla, hogy a motorok el ne lustuljanak a nagy téli pihenő előtt, és hét körül

tesszük a garázsba a gépeket.

Néhány fontos tapasztalattal gazdagabban értünk haza a három nap után: elfogyott a hátsó gumim.

Idén végre a széle is, nem csak a közepe – és ráadásul kb. egyszerre.

Ez a szinte folyamatosan fent lévő három dobozt elnézve ez nem is rossz teljesítmény. Először mentem

navigációval –ami nélkül lássuk be, ma talán illegális Graz-i bevándorlók lennénk- és először használtuk az új

top case-t ami szintén megérte a befektetést. Tisztán látjuk teendőinket a télre: végleges megoldást kell

találnunk a navira, tartósabb hátsó gumit kell beszereznem mint a Quick-Steel Motortól tesztelésre kapott

Maxxis, (egyébként fantasztikus abroncs, de nekem a 7500 km egyszerűen kevés, még ha jobban is tapad

mint túrásabb társai.) és kell egy kedvező szállást találnom az Olasz-Osztrák-Szlovén határon.

Mert jövőre ismételünk – akárhányan is vágunk neki újra.

 

 

 

 
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kutya-vilag.blog.hu/api/trackback/id/tr761348816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bituman.hu 2009.09.04. 10:37:04

Az ilyen dolgokért jár be az ember dógozni', ilyenekre kell áldozni a 20-on X nap drága szabadságot, és a sok bitet amire ott a Mastercard.
süti beállítások módosítása