31 év maszturbálás...

2008.05.29. 20:23

 

Veszélyes dolog a fenti művelet - sokszor, sok helyen elítélték már, és most magam is megtapasztaltam keserű hátrányát. Itt fekszik előttem vágyaim tárgya, a VÖRÖS DÖG , meztelenül, kihívóan, bármely barátom remegő kézzel esne neki.
De én csak végigsimítom, kicsit tartok is tőle, hiszen itt a NAGY alkalom. Ez a test járt a fejemben buja óráimban, miközben tudtam - talán soha nem lehet az enyém. Igazi kamasz ökörség, egy álom csak, mely magányos óráimat bearanyozta, és most mégis beteljesült.

Hozzásimulok, meghallom érzéki hangját és elveszek benne. - KELL! AKAROM! , kiáltom, és ekkor összetörik az álom. Ahogy megérintem remegő kezeimmel, arcon üt. Erővel markolom - mint vadász, ki zsákmányát szorítaná gúzsba - megragadom, de ő visszarúg, fájdalmasan, testnek-léleknek egyaránt sebet ejtve... Még egyszer utoljára felülkerekedem: de ez már nem az élvezetről szól. Egyikőnk sem győzött, egyikőnk sem élvezte... Nincs mit tennem, elengedem őt, kacér pillantását még kiélvezem egy pillanatra és hagyom hogy más is próbálkozzon nála. Aztán gúnyosan mosolygok: az új kérő sem jár sikerrel, keze-lába remeg, verejtékezik, a Királynő pedig csak áll, és várja következő áldozatát.

Nem kedves barátaim, nem vesztem el egy Kovi által átdolgozott Andersen műben, egyszerűen csak beteljesítettem egy vágyat - enyém lehetett néhány perc gyönyör egy Ducati S4RS nyergében. Hogy mitől is S4RS ? Hát ettől :


Az összes XBox-on eltöltött kör, minden ezerszer elolvasott teszt ködként oszlik szét előttem kanyarról kanyarra. Mérhetetlenül harapós és nehezen adagolható fék,  (számomra) kezelhetetlenül sok lóerő a kanyarokban, (3. fokozatig egyenesben is !), a folyamatosan az ég felé törő első kerék, és valami egészen fura, ideges-rángó viselkedés a gyors, nyújtott íveken a hegyes villa, és extrém rövid tengelytáv miatt. A kanyarok előbb öt- , majd később, ahogy finomodik a technikám nyolcszögletűre sikerednek. Ha mégis eltalálnék egy ívet, azon a legkisebb gázadásra is vad nyolcasok leírásába kezd a gép - mintha újra a 80-as évek elején lennék, és egy Z1300-at vagy GPz1100-et akarnék szűk kanyarodásra bírni, valami elképesztő tempóban. Kiülök - hátha - de csak tovább erősödik a bizonytalanság. Erősen megszorítom térddel, ellenkormányzok: na most legalább gyors volt a kanyar, de szép, vagy élvezetes semmiképp.

Hát itt tartunk. Annyira akartam, annyira vágytam hogy valami igazán jó legyen - és most itt ülök mellette az út szélén, és nem találok szavakat. A csaj aki álmomban tökéletes volt (hiszen egy álom-lánynak nincsenek hibái) a valóságban egy borostás, akaratos fickó... Lehet hogy havernak jó, meg bandázni tökéletes fajta, de akkor sem álmaid hölgye.

Lassan felállok, magamhoz térek, amikor egy színes mikrofon tolakszik a képembe, s mire észbe kapnék már repül is a kérdés : - Szia, X.Y. vagyok a Rádió1-től, adásban vagyunk! Látom mentél ezzel a gyönyörű Ducati S4RS-el, mi a véleményed róla ?
- Eszem, f*szom megáll... mondhatnám lemondóan mint Andrew Dice Clay a Ford Fairlane zárójelenetében. De megrázom magam, és bízva saját esendőségemben a következőt nyögöm ki:
- Tudod, csak egy lopott szlogen jut eszembe az elmúlt 7-8 kilométerről. "Túl erős? Te vagy gyenge!" - oldva ezzel a riport fagyos hangulatát.
- Azt a mindenit! Ennyire kemény volt? És mondd csak, mi derült ki neked az elmúlt 10 percben, amíg a motoron ültél? - kérdez vissza azonnal.
- Saját tudásbéli gyengeségeim - mondom szerényen, hiszen ki akarna megbántani egy ilyen kedélyes vendéglátót mint a VarioAuto, aki a motort biztosította.
- És, lehet hogy veszel majd egy ilyet? - adja meg a kegyelemdöfést a kérdező.
- Nem - jelentem ki immár kategorikusan. A stílus, a koncepció tetszik, de azt hiszem egy másik márka hasonló modellje lesz az én igazi párom - mondom magabiztosan.

És azzal szótlanul otthagyom szegényt, hiszen a kezemben már egy másik, szívmelengetőbb biléta szorul. Kinyitom a tenyerem, az apró narancs-színű papíron a következő áll:


"Tesztelő : Pulai László. Motor : KTM 990 SuperDuke". Szia drágám, megjöttem...

 

 

 

 

 

Szerző: kutya_zzr

3 komment

Címkék: motor ktm ducati

A bejegyzés trackback címe:

https://kutya-vilag.blog.hu/api/trackback/id/tr88493997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duB 2008.05.30. 11:39:13

a kutya mindenit! a megszokott: penge style, zsír tartalom. 5-ös, ülj le, én már ülök:) duke-ot nekem is, ha felnövök;)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2008.06.01. 12:12:16

Küldj egy SMS-t a következő számra: 06-20 / 9810498 - itt Zsoltinál regisztrálhatsz, és így a következő KTM On/Off-Road tesztnapról már Te is értesítést kapsz SMS-ben, hogy véletlenül se maradj le a SuperDuke élményről ! :-)

cs0ki 2008.06.05. 20:24:10

egyik közelebbi ismerősömnek van egy ilyen 990 duke-ja, akrapoviccsal.. ÁLLAT..
süti beállítások módosítása