Élni, vagy égni...

2009.02.10. 10:32

Könnyű annak, aki vakon él.

Nem érinti a szépség, a szenvedély nem ragadja el. Ha megtörténik vele, sem éli meg azon pillanatokat, melyek elvesztése aztán pengeként vág húsába, lelkébe.

Boldogok a lelki szegények, no.

1985. Jó lett az a Drapál könyv. Csak utólag tudatosult, de azt hiszem akkor vesztettem el végleg a talajt, és lettem megszállottja a motoroknak. Vagy fél tucatszor olvastam : egyszer végig, a többi alkalommal már csak az utolsó előtti fejezetig...

1989. Nem gyors, nem erős. De a sajátom: Komár Moped. Határozott, strandkorlát-kék színben, két sebességes, bal kézről vezérelhető tengelykapcsolóval, és ebbe integrált szekvenciális váltóművel :) Imádtam. Fél évet élt nálam - igen, akkoriban high-side esésekben erősebb voltam, mint karbantartásban...

1995. Az első rendszámos motor, az első országos túra. Nagykirályok voltunk, gyönyörű lánnyal a hátunk mögött, fiatalon, két forint hússzal a zsebünkben. De boldogan.

2ooo. A ZZR korszak kezdete, az első külföldi túrák, az első publikálások.

2oo4. Az első nyomtatott megjelenés, az immár általam szervezett nemzetközi túrának.

2oo5. Az első quad, és az első quadozás élménye.

2007. Lakitelek quad versenyei, sok élmény, sok dobogó - és még több új barátság.

 

Snitt.

2oo8.

Kórterem.

Egy cső - kifelé. És egy vissza. Benne az én vérem: van abban valami ironikus, amikor az ember saját vére, önnön szervezete készül elpusztítani magát.

Bizakodón tekintek az egyre közelgő MEGOLDÁS felé, miszerint az új szerv, majd újra visszavarázsol a hétköznapi életet élő emberek világába. Nővérek, injekciók, és életmentő gépektől mentesen.

 

Egy kis időre...

 

Ugyanis mindannyian tudjuk, hogy az új szerv nem fog örökké szolgálni. A quadot még a betegség elején eladtam: tudtam, az ára épp úgy jól fog jönni, mint amennyire a lelkemet kíméli a távolléte. Úgysem használhatnám - a szívem szakadna meg, ha porosodna a garázs mélyén.

De a motor továbbra is ott áll. Büszkén, és (talán) én is kicsit büszke vagyok, ahogy most eggyé válok vele.

Az új Pentele híd 180 fokos felhajtóján fordulok, fejem egészen a korlátnál, 90-et mutat az óra, a csizma orra az aszfalton körzőt játszik... mosolygok. Hosszú idő után először.

 

Tudjátok, én nem dohányzom. Nem drogozom. Amióta tudok a bajomról, azt a kevés alkoholt is elhagytam.

 

De a motor sorsáról (és egyben a magaméról) még nem döntöttem.

Édes évek, egészségesen-boldogan, egy teljes értékű Életben - vagy az akadály alatt kúszás leszegett fejjel, és közben a remény: hogy ezzel a megalkuvással meghosszabbítom az életemet.

Mondom, könnyű annak aki szenvedélyek nélkül él. Ilyen helyzetben nincs mit elvesztenie, nincs ami fájjon...

 

 

Magam sem tudom, a sors mikor szedte el tőlem az addig természetesnek vett életet: amikor a betegséggel kiszakított addigi világomból, vagy most, amikor élet és Élet között kell választanom...

A bejegyzés trackback címe:

https://kutya-vilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8934235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Picú-R 2009.02.10. 11:37:25

Visszamegyünk a múltba, hogy értékelni tudjuk azt amit elérünk. Összegezzük az elmúlt éveket hogy meglássuk mennyi emlék mennyi szépség rejlik benne! Persze mindig van úgy hogy fel kell adni dolgokat, mert így hozza az élet! De ne feledd minden élethelyzet megtanít valamire! És nem szabad haragudni soha....mert a múlt segített abban amilyen ember vagy most a jelen eseményei pedig abban befolyásolnak hogy milyen lesz az életed a jövőben!
És persze tudd: "Mindig van melletted valaki!'

Nagy fefa 2009.02.11. 19:06:52

Sose add fel és ne add el!
Kell lenni valaminek ami örömöt okoz,és ez a "mi fajtánknál "hangot is ad ki magából, de ez még kevés,nem pontos,benzin is kell bele!
És ha valaki én sokat szenvedtem az utóbbi időkben, és én is magam alatt voltam,de tényleg igaz amit nekem is mondtak:Azért szenvedünk sokat,mert utána már a jó fog jönni!
És tudod Kutya bácsi nálam ez bejött!
Neked is be fog jönni majd meglátod,és nézd meg ki mondja és miért,és ne azoknak a szavára adj akik bántanának(Pl.eke)mert nem az a mérvadó!
Hidd el boldog leszel és egészséges, és meglátod már csak múltként emlékszel a sok gondra,boldogtalanságra!
És vegyél másik quadot!
Csak tanács!

Attila China Brutal · http://sgforum.hu/forum.php3?azonosito=megquadultak 2009.02.12. 17:41:18

Többen is szorítunk, magamat is beleértve, hogy mihamarabb meggyógyulj, és együtt túrázhassunk.

kepfeltoltes.hu/090212/IMG_0011_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

polanigger 2009.02.15. 17:07:56

És hogy mindig jó legyen a kedved engem bármikor hívhatsz ha már itt vok a szomszédba.Ne feledd!:A barátok azért vannak hogy használd őket!(mármint....öööö....izé szóval érted?) :::)))

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.02.16. 11:03:58

@polanigger: ööö...izé...értem.

Te amúgy is egy 'örök emlék' vagy:

az asztmát azóta is Domestossal, meg stermioval mosom belülről, hogy üsse a szagot... :)))

polanigger 2009.02.24. 05:18:51

Olyan izé vagy...De mekkora buli vót! :)

kuciber 2009.02.27. 09:53:27

Bár még nem találkoztunk, de a Berkazs név biztosan ismerős. Kitartást a gyógyuláshoz!!
Rövidesen biztos gurulunk együtt!

polanigger 2009.02.27. 20:30:21

@kuciber: Ha megmondom hogy ki vagy akkor fizetel 1 fröccsöt. ::))

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.03.09. 20:25:40

@polanigger: Mekkora buli volt ?
Ha szétválasztjuk életem igazán nagy bulijait a szexmentes ill. erotikával vastagon megtömött partykra, akkor az első halmazt erősen vezeti az az éjszaka...
Jóvót az na, squash-al, Fordítással, FanThomassal...mindennel. :)
süti beállítások módosítása