Ahány nyelv, annyi ember

Ez jutott eszembe a hétvégén, amikor a rádió az új szlovák nyelvtörvényt szidta.

És valóban nem életszerű: ha egy magyar ügyintéző ( orvos, tisztviselő stb. ) hivatalos ügyben, magyarul szólítja meg az ügyfelet ( akinek szintén ez az anyanyelve ) akkor súlyos büntetést kell fizetnie.

Ismerve a - nyugati részen - uralkodó viszonyokat, lesz aki bejelentse az efféle kihágásokat, higyjétek el...

Egyszerű erőfitogtatás: a 'mert megtehetjük' elven hozott, tudatos fricska.

És működik is: nekik ez jutott, nekünk meg turul szobor, és Árpád apánk zászlaja. Vagy az se.

Eközben, a pozsonyi/nyitrai izzadságszagú párbajoktól nem messze, egy kis faluban megállt az idő. Hallottak a nyelvtörvényről, de nem érdekli őket.

Nincs magyar orvosuk, tanáruk: nem is kell. Goral nyelvezetük majd' annyira idegen a szlovák fülnek, mint a magyar vagy sváb párbeszéd. De tartanak egy embert.

Aki az éjszaka közepén is felkel, jön , mosolyog , és beszél.

Magyarul.

Nem azért, mert anyanyelve - hanem mert fontosnak tartotta, hogy tanulja.

Aki foglalkozott már egzotikus nyelvekkel, tudja: nehéz ügy - hát kis hazánk, bonyolult ragozással megáldott fordulatai sem egyszerűek.

Jan mégis jön, és nem folyékonyan, de a célnak pont megfelelően köszönti, kalauzolja, segíti az idelátogatókat. Ha egy osztrák/német vendég érkezne, akkor sincs ez másképp - a vendég fogalma, és értéke nem függ annak származásától.

Zdiar : a hely, ahol tudják és alkalmazzák a vendéglátás fogalmát. És saját 'nyelvtörvényük' van...

Ország az országban: saját, egyszerű szabályokkal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.