A Pankrátor

Egy filmes oldalon elkezdtem olvasni a kommenteket. Kb. a negyvenediknél abbahagytam...mind elismerő volt, ritka pillanat. Főleg itthon.

Az alap történetet mind ismerjük: a pankrátorok színészkednek, showt csinálnak. A másodvonalbeliek ugyanezt, csak aprópénzért.

A sztori sablonos, unalmas: apa (Mickye Rourke) és az elhanyagolt lánya. Lecsúszott (egykori) sztár, aki fillérekből nyomorog.

Az áhított nő (Marisa Tomei), aki ugyan vetkőzésből él, mégis szorgos családanya. Pont.

Ez akár rossz is lehetne...és miért a sok dícsérő szó ?

Mert a film vastagon bűzlik a hitelességtől. Érzed a szagát, súlyként nyomja a vállad a nyomasztó hangulata. Minden pillanata igaz, a kézikamerás felvétel, és Rourke szétgyalázott ábrázata csak hab a tortán.

Egyszerű kérdések, még szimplább válaszokkal. Kötelező - így fejből nem tudok másikat mondani, amihez hasonlítanám.

10/9 - nekem. A hülye lelkem elviselt volna egy vidámabb befejezést (már ha ez, az igen egyszerű elvágása a filmnek nem épp a legboldogabb) de legalább jár az ember agya rajta.

Jólvanezígy. Szeretnék látni még pár hasonlót...már csak az összevetés miatt is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.