Vesszen, hisz' motoros!
2010.10.28. 12:17
Sorolhatnánk a példákat, Császár Elődtől kezdve, egészen Stohl Buciig, hogy mely közszereplő, milyen ügyvédi/szakértői trükkel úszta meg a súlyos közúti vétségért járó börtönbüntetést. Egy azonban biztos: egyik híresség sem motorral követte el a bűncselekményt. Pásztor István, 215-szörös válogatott kézilabdázónk már nem volt ilyen szerencsés: nyolc hónap fogházra ítélték, az általa – motorral – okozott közúti balesetért, melyben a nyolcvanéves áldozat a helyszínen életét vesztette.
A büntetés nem jogerős, de mindenképp figyelemre méltó, hogy milyen rövid idő alatt született meg az ítélet, melyben – ha nem is szokatlanul -, de mindenképpen átlagon felüli szigorral járt el a Veszprémi Városi Bíróság. Mellékbüntetésként Pásztort öt évre eltiltották a járművezetéstől és a több mint háromszázezer forint perköltség megfizetésére kötelezték.
Fontoljuk meg, hogy innentől mivel is közlekedünk… ha javasolhatom, Subaru terepjárót, vagy valamilyen kétajtós sportkupét válasszunk – az eddigi ítéletek alapján ez tűnik biztos befutónak. Ja: és némi készpénz is kell hozzá, de ezt gondolom már mindenki kitalálta…

Börtön helyett külföldi karrier: itt még Császér Elődként a bíróságon, ma pedig DJ Shane néven, a világ száz legjobb DJ-je között
egy komment az eredeti hír hozzászólásai közül:
“Mi történt az igazságszolgáltatással, hogy ilyen hamar ítélet született??!! Az igaz, hogy meghalt egy ember, de közel sem hasonlítható a Sthol esethez. Ott ittasság, kábítószer fogyasztás, nem is beszélve, hogy elhagyta a helyszínt és mielőtt távozott hazugságra biztatta az élete párját!!! Jóval később bánta meg a tettét. Megbánta – na hiszen. A sportoló pedig tettét felvállalva és szörnyű lelkiismereti kínok között várhatta az ítéletet, ami 1 hónapra a tragédia után meg is született. Sthol pedig még műsort fog vezetni??????!!!!! Van képe az emberek szemébe nézni! Közszereplő lenni nap mint nap!! Mélységesen felháborító és elítélendő. De a SORS nem felejt, mindenért így vagy úgy, de meg kell fizetni előbb vagy utóbb!”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.