Mintha valami sötét titok körül ólálkodnék, mikor kereslek téged
Fegyelem és parancsszavak szögein forogsz - fáj neked.

Dacos szádat szorítod és nyakad hajlása,
Vonzódom: de félek Tőled.

Hogyan veszíthetlek el téged, ha nem voltál velem soha még?
Hogyan  hagyhatlak el téged, ha nem voltál soha az enyém?
És féltékeny lehet-e valaki miattam, ha nem is ismertelek még?

Elfogy körülöttem a levegő, mint kifogynak belőlem a szavak.
Elvontad magad tőlem, és én elvontam tőled magam.

Mert úgy vagyok, hogy szívesen csókolnálak,
Vagy ha nem, hát nézném csendben álmodat.

A megsárgult levélke vagy 15 éve lapul a zsebemben. Akkor -kölyök fejjel- alig értettem, most jó lenne nem érteni...

Mert boldogok a lelki szegények, na. Ha valami nem érint meg, sebet sem ejthet rajtad - világos beszéd.

És persze a legkevésbé boldogok: akik megérteni vélik a gondolatokat, anélkül hogy igazából megélnék őket...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.